Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

A változásokra

Hazaértem. Az egyre inkább fejem méretéhez nem passzoló álarcom otthagytam a fogason. Ha kilépek a szobámból majd ismét felveszem. Rengeteg érzelem kavarog bennem és viszonylag ambivalensen élem meg ezeket a napokat, heteket. Emiatt képes vagyok olyanokat is megbántani, akik mind a legjobbakat akarják nekem. Képtelen vagyok kontrollálni önmagam. Kimondtam a rút igazságot. Az elmúlt években számos alkalommal foglalkoztam azzal, hogy megváltoztassam azokat a jellemeket, melyek nem tetszenek önmagamban. A "Fogadd el önmagad úgy ahogy vagy", klisé nálam nem vált be. Mindenképpen úgy szeretnék élni, hogy szeretem a jellemeim nagy részét és ezáltal képes vagyok elfogadni önmagam. Ha tudnám hány alkalommal buktam el eddig... Mindig valami speciális dolgot, vagy egy különleges alkalmat kerestem arra, hogy megváltozzak. Próbálkoztam már azzal is, hogy fokozatosan próbálok egy másik ember lenni. Nem sikerült. Fogalmam sincs mit tegyek. Küszködök. Teljesen más vagyok, mint ahogyan az em...

Hibásak vagyunk

Szenvedek. Rettentően nehéz megfelelni minden elvárásnak, mely nap, mint nap kíséri végig az életemben. Az a rengeteg tanulnivaló mind magában foglalja azt is, hogy kevesebb időm marad a barátaimra, magánéletemre is. Az a sok felesleges tananyag, amikkel tömik a fejünket és a dolgozatokat leszámítva soha az életben nem fognak többé kelleni, nem lesznek hasznosak. Ideges vagyok. Tudom, hogy amit tanulok felesleges. Nincs motivációm. Tudom, hogy soha nem tanulhatom meg tökéletesre az anyagot. Nem is szeretném, csak éppen annyira, hogy amint letettem a témazáró megírása után a tollat, örökké elfelejthessem az adott témához tartozó, elmúlt heteket felölelő szenvedést. Megteremtettem magamnak egy olyan környezetet, ami állandóan elvárja, hogy a legjobb legyek. Ahelyett, hogy egyből lennék a legjobb, mindenből csak simán "jó" vagyok. Legalább vannak alapismereteim az egyes tantárgyakhoz kapcsolódóan, de csak olyanok, amelyekre nem lesz szükségem az életben maradáshoz. És akkor még ...